Nem, nem olvastad félre a címet! A Könyvmolyképző Kiadó “kimosta” magának az ország íróinak sava-borsát.
Szerintem nem csak én vagyok úgy, hogy a könyvesboltba betérve kissé félénken nyúlok hozzá azon művekhez melyek köztudottan magyar írók tollából származnak. Ez kissé paradox állapot, ugyanis kezdő íróként támogatnom kellene a sorstársaimat, de valahogy mégis nehéz megszabadulni a sztereotípiáktól, miszerint minden jobb ami nyugatról jön…vagy mégsem?
A Könyvmolyképző kiadó megmutatja, hogy igenis, kis hazánkban is fellelhető számtalan író, akik lehetőséget kapva, ugyanúgy el tudják szórakoztatni az jó könyvekre éhező olvasókat!
2012 márciusában ért véget a kiadó Aranymosás pályázata, aminek kapcsán jó pár résztvevőt és a felelős szerkesztőt is megkérdeztem a pályázat alakulásáról.
Résztvevők:
- Varga Bea a kiadó pályázatért felelős szerkesztője
- Barsiné Gál Erika pályázó
- Demeter Attila pályázó
- Fantyastic Volumes pályázó
- Futár Iván pályázó
- Gergály Gábor pályázó
- Hegedűs Máté pályázó
- Rácz Tibor pályázó
- Kiss Balázs pályázó
- Laural Delarmée pályázó
- Lylia Bloom pályázó
- Nibela pályázó
- Vöő Gergely pályázó
(A szerzők neveire kattintva belepillanthattok munkásságukba és a pályázatra benyújtott művükbe!)
A kiadó szerkesztőjével a következő beszélgetés zajlott, amiből kicsit közelebb kerültünk a pályázat hátterében meghúzódó részletekhez:
KBK: Hogyan jött az Aranymosás ötlete illetve kinek az agyából pattant ki?
VB: Egy nyári estén a szegedi sci-fi tábor (SZEFANTOR) tornácán Katona Ildikó (a Könyvmolyképző kiadó vezetője), Vásárhelyi Lajos (a Zsoldos díj zsűritagja) és jómagam ásványvizet iszogattunk. Lajossal összevitáztam azon, hogy szerinte alig van jó szerző, szerintem meg vannak tehetségek, csak nem jutnak el a kiadókhoz. Illetve mennyire fontos lenne az íróképzés. Ildi főleg hümmögött és rengeteget kérdezett. Ő már egy ideje azon töprengett, hogyan foglalja rendszerbe a beérkezett kéziratokat. Pár héttel később felkért egy írástechnikai játék levezetésére, majd kidolgoztuk az Aranymosás rendszerét.
KBK: Hány pályázat érkezett be hozzátok?
VB: Októberben elindult a rendes mese és regénypályázat, melyre több mint 200 mű érkezett. Az első 10 ezer karakter alapján eldöntöttem, mi juthat föl az oldalra, és mi nem. 47 írás került be. Minden nap kikerült egy mű első fejezete. Két lektor olvasta őket, és ami felkeltette az érdeklődésüket, ott a regényt vagy mesét elolvasták és véleményt adtak. Ez alapján dönt majd Katona Ildikó kiadóvezető a mű megjelentetéséről. A nyertesek száma nem volt meghatározva, a jókat megjelentetjük.
KBK: Miért pont a magyar írókat részesítitek előnyben? Tudomásom szerint ti vagytok az egyetlenek, akik úgymond földi halandókkal is szóba álltok.
VB: Nem az a lényeg, hogy magyar vagy külföldi egy szerző, hanem az, hogyan ír. A probléma az, hogy külföldön a kreatív írásoktatásnak évtizedes hagyományai vannak, míg nálunk ez fiatal dolog. Idehaza egy pályázat 5-10 százaléka olvasható, az írók alapvető írástechnikai hibákkal küzdenek. Azt gondoljuk, hogy számos igazán tehetséges ember van, és megéri velük foglalkozni.
KBK: Miért gondoljátok, hogy megéri nektek ezzel foglalkozni?
VB: Ha a gazdasági oldalát nézzük, akkor a külföldi regény esetén ott a jogdíj és a fordító díja. Magyarnál a szerzőnek adott honor. Szerkesztés mindkét esetben van (bár a magyar műveknél ez tartalmi is lehet, nem csak nyelvi.) Ha az igazán jó magyar szerzőket meg tudjuk találni, akkor ez egy működőképes rendszer.
Ildikó szereti az új utakat, és ne feledjük, hogy az iskolásoknak szervezett Jonatán játékból nőtt ki a Könyvmolyképző kiadó. Egyfajta misszió is ez, az olvasás megszerettetése a cél. Ha az olvasóinkból írók lesznek, azt hiszem megéri a belefektetett energiát.
KBK: Hová sorolnád a Könyvmolyképzőt a kiadói piacon?
VB: Az élvonalba. A mesekönyveink közismertek, sokan keresik a Gombóc Artúrt és más újra kiadott műveket. Vannak kisiskolásoknak szóló történetek, mint a Fairy Oak, a fiúk imádják az Egy ropi naplóját, vagy a 39 című regénysorozatot. A Vörös Pöttyös sorozatunk is nagyon népszerű, nem csak a Twilight, hanem a Crescendo, Csitt-csitt. A felnőtt nők az Arany Pöttyös sorozatban találnak sok jó könyvet. Nagyon színes a kínálat.
A továbbiakban pedig következzenek a pályázók gondolatai a versengésről, a légkörről, motivációjukról:
Utólag végignézve a pályázókon és műveiken meg kell állapítsam, hogy ennyire sokszínű társasággal ritkán találkozik az ember. Volt itt idősebb és fiatalabb egyaránt, mint ahogy olyan is, aki első művével már sikert aratott és olyan is, aki évek óta forgatja ujjai között a tollat, de egyben talán mind hasonlítanak: 205 pályázó, 205 lélek, akik mind akartak valamit a pályázattól…sokan kalandot, kihívást, de főleg egy kicsinyke visszajelzést szerettek volna kapni.
FI: Aki szeret, az elfogad, aki nem az elutasít. De jó-e az, amit csinálok? A pályázaton a visszajelzés hiány miatt indultam. Maga az írás, a mesélés az van. Tulajdonság.
Sokszor bennem is felmerül a kérdés, miért is írok valójában? Mit akarok igazán? A kérdés mindenkinek mást jelent, egyeseknek ezt…:
GG: Aki belekezd valamibe, azt végig kell csinálni és küzdeni kell, ahogy az egyik kedvenc művemben, Az ember tragédiájában szerepel: “Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál”. Ha lenne jelmondatom, akkor ezt választanám.
LD: Mert szeretem, mert a formálódó történeteimet le kell írnom, ahogy kiírom magamból a bánatomat és megírom az örömömet is.
Az örök kérdésre miszerint a magyar vagy külföldi író a jobb, nem született egyöntetű válasz, de ez így is van rendjén:
BGE: Nem hiszem, hogy a magyar írók általában véve rosszabbak lennének, mint a külföldiek. Persze nem ismerem az arányokat, de nálunk is van sok tehetség, aki megérdemelné, hogy kiadják, és persze olyan, már befutott szerzők is, akikről esetleg mást gondolok. Külföldön talán csak az anyagi háttér és a szemléletmód más.
A tehetségek köztünk élnek, csak kibontakozniuk nehezebb talán.
A profizmusban látom a különbséget. Külföldön komolyabban veszik a szerkesztést, meg úgy általában véve az egész szakmát. (Természetesen ez nem igaz egyformán a világ többi részére.) Nálunk az írás nem hivatásnak, hanem különcségnek számít, és megélni sem igen lehet belőle. Sokszor a kiadók is csak vergődnek. Én optimista vagyok.
RT: Ez a legnagyobb butaság amit idén hallottam. Elég ha megnézzük az eladási toplistákat, a top tízben mindig ott tanyáznak a magyar szerzők. Ez csak számít valamit. Szeretik a magyar olvasók a magyar írók könyveit, és ez így jó és természetes. Bízom benne, hogy a közeljövőben a tendencia tovább fog nőni.
…nagy az ellentmondás, miért kell akkor a többségnek írói álnév a sikerhez?
VG: Csak a magam nevében tudok beszélni: Eleinte úgy éreztem, hogy angolszász írói névre van szükségem ahhoz, hogy az emberek elolvassák, amiket írok, de a családnevem egy ősi magyar név, amit a 12. századik vissza lehet vezetni, és erre nagyon büszke vagyok. Így arra jutottam, hogy saját néven fogok írni, abban a reményben, hogy az emberek nem azt gondolják majd, hogy “csak egy magyar író”, hanem esetleg a későbbiekben ők is büszkék lesznek rám, hogy “na Ő egy magyar író”
Az írói sikert is sokan sokféleképpen élik meg és értelmezik:
FV: Szerintem, amit Benina és Szurovecz Kitti elért az nagyon is sikernek nevezhető, mindenképpen része az, hogy az olvasói várják a következő könyvedet és nagyon szeretik a karaktereidet, ha a szerzőt “elárasztják” a szeretetükkel szerintem az az írói siker
KB: Ha a történetével megfog egy csoportot. Nem kell az egész világot meghódítania, csak a célkorosztály ill. -csoport rajongjon érte. Végzős egyetemista vagyok, és most mentem keresztül rengeteg olyan dolgon, amit YA regényekben lehet olvasni. Arra jöttem rá, hogy a meséimbe nagyon könnyedén bele tudom építeni a fiatalok néha őrült világát.
DA: Ha tudnám, akkor előbb sikeressé lennék, aztán talán a gyerekeimnek elárulnám.
A Könyvmolyképző kiadó „beette” magát a köztudatba, sok kezdő író vágyik a berkei közé, hisz itt sokan úgy érzik végre „otthonra” találtak:
FV: Nem véletlen, hogy ifjúsági könyvet kezdtem el írni, nyilvánvaló, hogy a kiadó munkássága alapozta meg a műfaj iránti szeretetemet és így az sem véletlen, hogy ez a téma foglalkoztatja az írói énemet is.
HM: Azt, hogy a legjobb kitalálás volt, hisz a Könyvmoly azért van, hogy életre keltse a könyvolvasást és létrehozta a könyvolvasók új generációját. A pályázat nagyszerű, legalább megismerhetik a leendő írókat, hogy ezzel a könyvolvasást életre keltsék egy olyan világban ahol az informatika a hatalom.
LB: Sok embert ismertem meg általa, teljesen kívülálló emberek írtak véleményt a regényemről, szóval örülök neki, hogy van.
A kiadóról? Sokra tartom őket, hogy hajlandóak pártfogásukba venni magyar, elsőkönyves írókat, reklámozzák a könyveiket, és még több új magyar szerzőt szeretnének.
N: Remekül. Belepillanthattam hozzám hasonló szerzők műveibe, lelebbent a fátyol arról, a kiadó milyen szisztéma szerint javít egy adott szöveget – ezt a Facebook nyertesek munkáin mutatták be -, és kóstolót kaptam, milyen az, ha ismeretlenek fűzik hozzá véleményüket a munkámhoz. Sok hasznos és érdekes tanácsot találtam közöttük. Így most nálam igaz: nyertem, tapasztalatot.
Végső összegzésként pedig elmondhatom, hogy számtalan mű kapott pozitív lektori véleményt a szerkesztőktől, ezáltal újabb magyar írókkal fog gazdagodni a könyvesboltok polcai.
De a kiadó nem áll meg..értesüléseim szerint ősszel újra indul az Aranymosás, mert a következő J. K. Rowling akár köztünk is lépdelhet!
Köszönöm az interjúalanyaimnak a türelmet és segítséget, mert nélkülük ez a cikk nem születhetett volna meg!
